Al Ghaoui Hesna

Al Ghaoui Hesna

Magyar riporter, külpolitikai újságíró, író. Elsősorban konfliktuszónákból adott tudósításai tették ismertté. Az elmúlt években több mint húsz országból, köztük a világ számos háborús övezetéből tudósította a Magyar Televízió hírműsorait. Elsősorban a Közel-Keleten mozog otthonosan, hiszen édesapja szíriai. Édesanyja magyar, szülei a debreceni orvosi egyetemen ismerkedtek meg. A család később Salgótarjánba költözött, Hesna is itt nőtt fel.

A szolnoki kéttannyelvű gimnázium évei alatt egy évet az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjasként, majd az ELTE jogi karán, Budapesten és Tunéziában, arab szakon. A jogászdiploma megszerzése után külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni. Riportjaival kétszer is Kamera Hungária díjat, 2011-ben Príma Primissima díjat, 2014-ben Kovácsi László média díjat nyert. Huszonkilenc éves volt, amikor a Gázai övezetben forgatott tudósítása először bekerült a rangos Monte-carlói Televíziós Fesztivál döntős alkotásai közé. Riporteri munkája mellet vállalta, hogy a Milleneumi Fejlesztési Célok jószolgálati nagykövete legyen, jelenleg a Hősök Tere kezdeményezés nagykövete és lelkes támogatója. Rendszeresen hívják egyetemekre, konferenciákra előadni, főleg tudósítói munkájáról és a félelem témaköréről, utóbbiról két könyvet is írt, Félj bátran! és Holli, a hős címmel.

A magyaron kívül arabul, angolul és franciául beszél. 2011 szeptemberében kötött házasságot az ugyancsak a médiában dolgozó Kara Ervinnel, két kislányuk született, Neda és Zea.

Előadásaim

Powered by Khore by Showthemes
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial